Van egy hely  pokol és menyország, ég és föld, minden és semmi között. Ez a végtelenbe nyúló, hatalmas csarnok, amelynek végtelem mennyzetetét végtelenül magas oszlopok tartják, az örkökkévalóság szimbóluma. Néma csöndjét most halk koppanások verik föl. Nézzünk csak körül jobban, hogy mi okozza ezeket a zajokat…

  A csarnok közepén egy kis asztal volt felállítva, rajta egy sakktábla és bábúk. Az asztalka mellett két ember ült.

  Az egyikük egy ráncos, reszketeg öregember. Hosszú, fehér haja és szakálla bőven leér a térdéig. Földig érő, fehér köpenyt viselt, a széke mellé oda volt támaszva nagy, görbe botja. Égszínkék szemei elgondolkodva nézik a sakktáblát, majd tétován kinyújta sovány, ráncos kezét, és lép a fehér lóval.

  A vele szemben ülő fiatal férfi mandulavágású, fekete szemei felcsillantak, és pókszerű, vékony ujjaival előrébb mozdította a fekete bástyát, majd egy könnyed mozdulattal a füle mögé tolta állig érő, éjfekete haját, és mosolyogva nézi az öreget. Rajta egy kényelmes fekete nadrág és egy hosszúujjú fölső volt. A széke lába körül egy vékony, vérvörös, nyíl alakban végződő farok lógott ernyedten, néha-néha lustán csapva egyet.

  Mikor az öreg úr már jó három-négy perce gondolkozott, végül bársonyos, mély hangon megszólalt:

-Megkövültél, Szent Péter?

-Ne gúnyolódj, Lucifer fiam, legyél egy kicsit türelmesebb!-szólt vissza neki az öreg, majd előrébb helyezett egy bábút-Sakk-matt! Megérte gondolkodni…

-Biztosan… Unom már, hogy mindig te nyersz!-fortyant fel hirtelen Lucifer

-A jó mindig győzedelmeskedik a gonosz felett-bölcselkedett Szent Péter-Különben meg, ha jól számolom, döntetlenre állunk…Ez így a jó. Nem billenhet ki az egyensúly.

-Miért vagyok én gonosz?-értetlenkedett a fiatal, miközben már kitudja hányadszorra tűrte haját a füle mögé

-Te viszed a lelkeket a pokolra…-állapította meg az idős úr

-Mindenki ezt mondja!-háborodott fel Lucifer-De hát tehetek én róla, hogy ez a munkám?! Ördögfejedelemnek teremtett Isten, de nem vagyok gonosz! Az emberek, akiknek elviszem a lelkét, sokkal gonoszabbak nálam. Ez a dolgom. A hentest is mindenki leszólja, pedig ez a csak munkája, ebből tartja el a családját. A vesztes csapat is átkozza a sportbírót, pedig az a dolga, hogy igazságosan ítéljen!

-Rendben, nyugodj meg!-csitítgatta Szent Péter

-Nem nyugszom!-kiabált Lucifer, és felpattant a székről-Az ostoba halandók mind azt hiszik, hogy ez nekem olyan élvezetes, hogy el kell vinnem a lelküket a pokolba pörkölődni! Pedig, ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit, egyáltalán nem az!

 Mire befejezte a mondanivalóját, már két gyöngyházfényű könnycsepp csorgott lustán lefelé szépmetszésű, fehér arcán. Visszaroskadt a helyére, lehajtotta a fejét, és két kezével beletúrt dús, éjfekete hajába. Majd felkapta a fejét, és dühösen letörölte a két eleljett könncseppet.

-Elnézést…-szólalt meg remegő hangon-Már megint felidegesítettem magam…

  Szent Péter elnézően mosolygott, és remegő kézzel elkezdte visszatenni a pályára a bábukat. Lucifer azonban csak támasztotta a fejét, és elrévedve bámult a végtelen csarnokba.

-Min gondolkozol Lucifer fiam?-kérdezte kíváncsian az öreg, fel sem nézve munkájából

-Csak azon, hogy vajon milyen lehet meghalni…-felelte merengő hangon a fiatal férfi, és ujja köré csavart egy tincset a hajából

-Hidd el nekem, nem egy kellemes érzés…-csóválta a fejét Szent Péter-Elveszted a szeretteidet, mindent és mindenkit, akihez kötődtél, soha többé nem látod a hazádat, és semmi földi dolgot nem csinálhatsz…

-Te tudod…-vonta meg a vállát Lucifer- Te már halott vagy, egy szent lélek, hogy úgy mondjam, én pedig mindigis léteztem, amióta az idő maga. Ezért furcsa, hogy idősebbnek nézel ki nálam, pedig még csak kétezer éve vagy itt…

-Lucifer fiam, emlékszel a bölcsességre, amit a tibeti szerzetesek mondtak az időről?-pislogott barátságosan Szent Péter

A férfi unottan felsóhajtott, és szavalni kezdte:

-„A nagy Kilimandzsáró fölött minden ezredik évben elröpül egy madár, szárnyával lekoptatva egy keveset a hegyből. Amikor a madár földig koptatta a hegyet, akkor múlik el egy pillanat a végtelen időből.”

-Pontosan-biccentett az öreg ember- A te életed maga a végtelen idő. Amikor a madár lekoptatta a hegyet, akkor öregszel egy pillanatot. Veled ellentétben a halandók élete véges, gyorsabban is öregszenek. Mivel én is halandó voltam, ezért megöregedtem, és öreg koromban haltam meg. Azóta vagyok itt, és azóta az én életem is végtelen, mint a tiéd! Most már érted?

-Igen…-motyogta Lucifer

-Egyébként, amit az emberekről mondtál, az igaz. Rengeteg csodás dolgot fedeztek fel, és még annál is több okos dolgot állapítottak meg. De senki sem tökéletes…

-Még hogy senki sem tökéletes?-horkant fel a férfi, és felállt a székből. Magas, arányos testfelépítésű úriember volt-Az emberek a lehető legtökéletlenebbek!

Azzal pár lépésre arrébb sátélt az asztaltól, és kitárta a karjait. Előtte egy méteres sugarú körben mintha szétfoszlott volna a padló, egy lyuk keletkezett. Mintha az ember a felhők közötti résen nézne ki. A kis ablak a Földre nézett. Lucifer féltérdre ereszkedett a rögtönzött ablak mellett, és aggodalmas tekintettel bámult a bolygóra.

-Most nézd meg! Teljesen tönkreteszik az élőhelyüket azzal, hogy pusztán léteznek! Csodálom, hogy nem fulladtak még bele a füstbe! Ölik egymást, mintha muszáj lenne, hobbiból mészárolják az állatokat, irtják az erdőket… Borzalamas, hogy mennyire nem veszik észre, mi folyik körülöttük! És akkor még csodálkoznak, hogy egyre több munkát végeznek az ördögeim!

 Szent Péter nyögve felállt a székéről, és botjára támaszkodva lassan odacsoszogott a férfihez.

-Ez tényleg borzalom…-ingatta a fejét-De ne feledkezz meg az olyanokról sem, akik védik a környezetet!

-Ilyenek csak elvétve akadnak…-legyintett Lucifer-Viszont annál többb az éhező ember, rengeteg gyerek hal meg élelem nélkül. Meg ott vannak azok is, akik ártatlanul szenvednek a háborúktól, a családi viszályoktól, a természeti katasztrófáktól… Nem tehetnénk ez ellen valamit, Szent Péter atyám?

-Sajnos nem…-csóválta a fejét az öreg- Az embereknek maguknak kell rájönniük, hogy mit rontottak el. A legutolsó, amit még tehetünk, hogy rájuk küldjük az Apokalipszis szörnyű lovasait, az ezer éves végzetet magát, hogy megtisztítsuk a bolygót, és mindenki számára eljöjjön a megváltó halál. De azzal még szeretnék várni… Hátha visszatalálnak a helyes útra…

-Remélem, vissza találnak…-sóhajtott Lucifer, felállt az ablak mellől, és egy kézmozdulattal megszűntette azt. Majd Szent Péterhez fordult-Folytatjuk?

-Természetesen-mosolygott az öreg

Azzal visszaültek a kis asztalhoz, és folytatták azt, amit már az idők kezdete óta csinálnak, és az idők végezetéig csinálni is fogják: egyensúlyban tartották a jót és a rosszat, azzal, hogy sakkban versenyeztek egymással.