A szakadéknál történt események gyökeresen megváltoztatták Jen szemléletét és hozzáállását. Mostmár nem érdekelte semmi. Teljesen elhagyta magát, a Gabriell által okozott sebek többsége csúnya állapotban volt, éjfekete haja kócosan, rendezetlenül lógott vállára, és több napja ugyanaz a ruha volt rajta. Jess, Tony, Dannii, Vicktoria, Roger, Viktor, és Pete mindent megpróbáltak, hogy felvidítsák a lányt, de az oda sem figyelt rájuk. Így történt, az is, hogy egy nap egyedül maradt, ugyanis barátai mind lementek a tóhoz fürödni. Jenny pedig az ilyenkor szokásos cselekvését végezte: üresen bámult maga elé.

Egészen addig, amíg valaki meg nem szólította:

-Hát te? Hogyhogy nem mentél le a tóhoz a többiekkel?

Jenifer felnézett Jackre, aki egy szál fürdőnadrágban állt előtte, egy törölközővel a vállán. A lány szíve ezerrel dobogni kezdett a látványra, és csak nehezen tudta megállni, hogy el nem mosolyodjon. Végül, miután sikerült leplezni a zavarát, rezignált arccal ránézett a fiúra, és rekedt hangon megszólalt:

-Nem csak a testemen, de a lelkemen is sebek vannak. A tó vizétől csak elfertőződnének….

Jack bólintott, bár nemigazán értette a „lelki sebek” kifejezést.

-Honnan jött ez a mélebús magatartás?

-Egy fekete farkas tanította-felelte rezzenéstelen arccal a poros földet bámulva Jen

-Node miért vagy ilyen?

-A farkas széttépte a szívem…

-Jézusom…-sóhajtott a fiú, és maga felé fordította Jen arcát-Tegyél meg nekem valamit! Ne beszélj rejtvényekben!

Jenny belenézett Jack szemébe, majd összeszorította palackzöld szemét. Sebes arcán lecsordult néhány csillogó könnycsepp. Jack pedig elmosolyodott, előhúzott egy zsepit a zsebéből, és Jen orra alá nyomta. A világoskék anyagdarabban a lány felismerte a saját zsebkendőjét. Jack pedig még szélesebbre húzta a mosolyt az arcán, amikor észrevette a felismerés jeleit Jeniferen.

-Ezt már korábban is vissza akartam adni, csak nem volt rá alkalmam…-magyarázta a fiú, miközben Jen a szemét törölgette- Te jó ég, mintha tegnap lett volna, hogy odanyújtottad nekem!

-És örökre megjegyeztem, hogy milyen aranyos, amikor könnyek csillognak két éjfekete szempárban!

-Fekete?-hökkent meg Jack-Az én szemem nem fekete!

-Nem?-Jen, ha lehet, mégjobban meglepődött, mint Jack-Akkor milyen színű?

-Nézd csak meg nagyon közelről, és rá fogsz jönni!

Jenny olyan közel hajolt a fiúhoz, hogy összeért az orruk. Elmélyülten tanulmányozta Jack háborgó, szomorú szemét. Majd meglátta, amiről a fiatal rocker beszélt… Jack szemének szembogara körül a szivárványhártya egyészen mély, indigókék színben csillogott.

-Kék…-suttogta-Indigókék… Jack, ez meseszép!!!

-Örülök, hogy tetszik!-mosolygott a fiú-Te vagy az első, aki ezt tényleg észre is vette, nem csak mondja!

-Óóóó Jack, ezt miért nem mondtad előbb?-csóválta a fejét Jen-Add ide legalább az egyiket, hogy egész nap nézegezhessem!

-Na azt már nem!-nevetett fel Jack- Valamivel látnom is kell!

-Nemizgat-legyintett vigyorogva Jenny-Miattam akár pofával neki is mehetsz a falnak, nem érdekel!

-Köszi a kedvességet!-mordult fel a fiú, majd kisöpört egy fekete tincset Jen arcából, és belenézett annak zöld szemeibe-Igazából azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek… Olyan bunkón viselkedtem! Pedig csak jót akartál nekem! Meg tudsz nekem valaha is bocsáltani?

Jen szomorúan lehajtotta a fejét.

-Nem Jack… Amit tettél, azt nem intézheted el egy egyszerű bocsánatkéréssel… Sokkal több kell ahhoz, hogy összefélceld a szívem két darabját… Sajnálom, de nem bocsálthatok meg neked…

Jack szaggatotal felsóhajtott.

-Megértelek… Én sem bocsltanám meg magamnak a dolgot… De egy valamit kérhetek?

-Attól függ…

-Kérlek, ne legyél szomorú! Szörnyű látni, ahogyan magadba fordulsz… Akár mi is az, ami bánt, biztos nem ér annyit, hogy tönkeredd érte magad!

-Biztos… Megpróbálom!

-Ezt már szeretem!-mosolygott Jack

„-Milyen édes, amikor mosolyog!” –futott át a gondolat Jenifer agyán

Jack megölelte Jennyt, és egy puszit nyomott az arcára. A lány beleremegett, ahogy a fiú puha ajkait érezte a bőrén, és elöntötte a forróság.

Magához húzta Jacket, és megcsókolta. Közben érezte, ahogy a sós könnycseppek végigszaladtak az arcán. Úgy érezte, ez az utolsó alkalom, hogy érezhesse, ahogyan Jack piercingjének fémje hozzápréselődig az ajkához…

 A fiú nem ellenkezett, de nem is csókolt vissza.

Rövid idő múlva eltávolodtak egymástól, Jack pedig szó nélkül otthagyta a lányt. Közben a szavain merengett.

-„A leke tele van sebekkel… Ez valószínüleg a veszekedés lehetett a tónál… Szó mi szó, eléggé csúnyát otthagytam, viszont bocsánatot kértem, csak nem bocsáltott meg…”-eközben gépiesen szedte a lábát, és kishíján hasraésett egy kiálló gyökérben-„Francba! Hol is tartottam? Ja igen! Jen rébuszai…A sebek megvannak… Most jön a fekete farkas. Vegyük sorra…Ki lehet itt ilyen stílusú? Jess? Neem, ő egy optimista csajszi, Danniivel és Vickkel együtt. Pete… Ő olyan romantikus alkat, a farkashoz hasonlít a legkevésbé… Roger…nahát, ő aztán nagy mókamester, tutira nem ő az…. Viktor? Neeem… harcias alkat, de csak közvetve van kapcsolata Jennel, mert Jesset szereti… És az a Tony gyerek? Őt inkább pióca jelzővel illetném… Megragad az emberen, kiszívja belőle az életet, és otthagyja… Gab meg minden csak nem sötét… Akkor… Nem, az nem lehet…”

Most tényleg hasra esett  egy gyökérben, de ez egy cseppet sem érdekelte….

-Én magam vagyok a farkas…-suttogta üresen kongó hangon a tűlevélszőnyegbe- Jen megszeretett, én pedig otthagytam… Egy vadállat, aki mindenkit félresöpör, hogy elérje a boldogságot…Egyedül Jen képes megszelidíteni… Ő egy farkasszelidítő… Mellette a nagy fekete farkasből ártatla kölyökkutya lesz…

Feltápászkodott a földről, leporolta a tűleveleket a ruhájáról, és tovább indult.

-Mindent félresöprök, hogy elérjem a boldogságot… De tulajdonképpen mi is, vagy inkább KI is jelenti nekem a boldogságot?...

Megrázta a fejét, és makacsul kiűzve a fejéből a  zavaros gondolatokat. Komótosan bement a nyaralóba, pizsamát húzott, és nyugovóra tért.

Tőle nem is olyan messze eközben egy lány hátravetette hosszú, holllófekete haját, és letörölte a könnyeit egy világoskék zsebkendővel. Majd elmosolyodott:

A zsepinek Jack-illata volt.

Ettől a gondolattól összeszorult a szíve. A fiút, akit a világon a legjobban szeret, most világok választják el tőle.

És mindez miért?

Mert ő képtelen volt neki megbocsáltani.

Lefeküdt az ágyra, és álombasírta magát…

Az álma kiről is szólhatott vajon?

Elárulom.

Igaz szerelméről:

Jackson Morgan Rose-ról, akit éppen gondolatai kínoztak nem is olyan messze tőle.

De Jen álmai nem voltak rémálmok. Amiben Jack szerepelt, az számára mind édes, boldog álom volt.

Nemsokára Jack is álomba merült. Nyugodt, békés, Jeniferrel teli, boldog álomba.