-De anya! Nem akarom ezt a tükröt! Olyan… koszos!-sipította egy fiatal lány az előtte álló, ugyancsak nem túl koros nőnek.

-Majd letakarítod! Nincs mese, ez van, ezt kell szeretni!-csattant fel a hölgy, azzal egy rongyot nyomott lánya kezébe-Jó munkát!

-Micsoda banya…-morogta, mikor a nő után becsukódott az ajtó.

De végülis nem volt mit tennie.Kontyba kötötte hosszú barna haját, és nekilátott az ócska kristálytükör pucolásának.Ez márpedig nem is volt olyan egyszerű, ugyanis a tükrön leírhatatlan mennyiségű kosz volt.

Ahogy így törölgetett, egyre jobban megtetszett neki a régi tárgy. Már nem találta giccsesnek a fekete mozaikpillangót a felső sarkában, sem a díszesre faragott ébenfa keretet.

Nagy nehezen lesikálta az évszázadosnak tűnő koszréteget a keretről, így áttérhetett az üvegfelületre is. Miután azt is letörölte, felakasztotta a falra, és elégedetten szemlélni kezdte.

Pár pillanat múlva azonban rémülten hőkölt hátra. A tükörben ugyanis egy arc jelent meg, de el is tűnt. De az az arc nem az övé volt…

-Morgana!Ha készen vagy pakold be a táskád, és nyomás aludni!

A lány felsóhajtott, és lekiáltott:

-Igenis anya! Megyek!

Azzal felkapta a rongyot, és elsietett. Még egyszer utóljára a tükörre nézett. Most fura módon nem szobáját látta benne, hanem kavargó feketeséget. De nem tulajdonított különösebb jelentőséget a dolognak…

*

-Morgana! Figyelsz te rám egyáltalán?

-Hmm…?-nézett fel barátnőjére zavartan a lány-Bocsáss meg. Mit is mondtál?

-Azt, hogy készülődhetnénk együtt a discora! Morgan, te valahol másol vagy agyilag! Min jár a fejed?

-Áááh, nem érdekes Diana… Inkább ne készüljünk együtt. Anya otthon lesz…

-Aha, értem. Na pá! Hétkor a disco előtt! És el ne késs, Morgana Anthony, különben cafatokra szabdallak!

-Értettem főnök!-állt vigyázzba a lány, és nekiállt a kulcsai után kutatni.

Kissé bűntudata volt barátnője miatt, hiszen édesanyja jelenleg egy konferencián volt Los Angelesben. De valahogy most semmi kedve nem volt Diana áradozását hallgatni arról, hogy kivel akar ma táncolni…

Belépett a lakásba. Nem volt otthon senki, mert Morgana öccsének,  Marknak kosáredzése volt, édesapja dolgozott, anyja pedig a már előbb említett konferencián volt. Ledobta az iskolatáskáját egy sarokba, ő maga pedig lehuppan egy karosszékbe, és becsukta a szemét.

Ugyan az járt a fejében, mint amikor Diana kérdezte a készülődésről. Meg ami bioszon és matekon is a fejében járt…

Az arc volt az. Az arc, amit a tükörben látott.

-Egészen különleges volt…gondolta- Tüsire zselézett világosszőke haj, meleg mélybarna szemek, sápadt arc… Mindha a szájában és a fülében is megcsillant volna valami… Igazábol aranyos volt… Nem is tudom mitől ilyedtem meg, hiszen mosolygott, mondjuk fura, ha valaki olyan arcokat lát a tükörben, amik nem léteznek… Biztos halucináltam, pszihomókushoz kéne mennem…Ideje lenne elkezdeni készülődni, öt óra van…

Felállt, és besétált a szobájába. Ott felvett az éjjeliszekrényéről egy képet, és végighúzta rajta az ujját.

A kép egy fiút ábrázolt. Fekete haja volt és vakítóan kék szeme. A kép keretére Morgana jellegzetes macskakaparásával ez volt írva: Jeffry Hillton.

-Jajj Jeff! Olyan kis béka vagyok, hogy észre sem vettél! Egy kiló smink sem segítene rajtam!-szakadt ki belőle hirtelen.

-Hangyányi közöd sincs a békákhoz, inkább hattyúhoz hasonlítasz. És egy gramm smink sem kell rád, anélkül is gyönyörű vagy!-szólalt meg egy hang a háta mögött.

Morgan remegve megfordult, és hátrálni kezdett. A hang a tegnap látott archoz tartozott, csak  már nem arc volt, hanem ember. A tükörben ült, egyik lábát kinyújtva, a másikat felhúzva. Homokszínű ing volt rajta, alatta fekete pólóval, és ugyancsak homokszínű nadrággal. Mosolyogva nézte az ijedt Morganat.

-Ne félj, ha akarnálak sem tudnálak bántani! Egy törhetetlen tükörüvegfal választ ugyanis el tőled.

-Te… te csak egy halucináció vagy!-kiáltotta rémülten a lány

A tükörbéli fiú felsóhajtott, és lehajtotta a fejét.

-Mindenki ezt gondolja. Annyian mondták már, hogy lassan én magam is elhiszem… Szinte már nem tudom, hogy létezem-e vagy sem…Csak ülök itt bent, és várok… Szinte minden héten máshová kerülök, sokakat vittek diliházba miattam, egy öregasszony pedig szívrohamot kapott, amikor meglátott.

Morganat elszomorították a „halucináció” szavai. Odament a tükörhöz, és letérdelt elé.

-Én… nem akartalak megbántani…

-Semmi baj, megszoktam-suttogta szomorú arccal a fiú-Milyen évet írunk?

-2005-öt.

-2005?! Te jó ég! Harminc éve vagyok ennek az átkozott kristálybörtönnek a fogja!

-Harminc éve?! Az nagyon sok idő…

-Gondold magad az én helyembe. Harminc éve vagyok egy kristály bálteremben egyedül, az egyetlen szórakozásom az, hogy a falakra karcolgatom a rajzaimat…

-Várjunk csak! Egy ÜRES bálteremben vagy igaz?

-Igaz.

-Hogyhogy nem haltál éhen vagy szomjan?

-Valahogy megállt a fejlődésem idebent. Még a körmöm sem nőtt, éhes sem voltam. Hűű, most hogy így belegondolok… Én most gyakorlatilag 48 éves vagyok… Egy boszorkány zárt be ide, mert nem ő volt az, akibe beleszerettem a varázslata ellenére…

-De ki is vagy te tulajdonképpen?

-Chester Martin, 18 éves Floridai születésű srác a Hillberry gimi első osztályából. És te?

-Morgana Anthony, 14 éves, szintén Floridai és Hillberrys, csak az álltalános részleg ötödik.

-Értem. És ki ez a Jeff gyerek, hogy ennyit áradozol róla?

-Jeff a föld legcukibb sráca! És az osztálytársam…

-Muti azt a képet.-intett Chester

Morgana odaszaladt az éjjeliszekrényéhez és odavitte a képet a fiúnak. Az elgondolkozva nézte egy darabig, majd megszólalt:

-Érdekes… Hogy tudtam, figyelj már! Amikor én még tükrön kívüli voltam, az a Beatles stílus volt a menő, hogy mindenki hosszú lenyalt frizurát hordott, meg centis talpú csukákat és csípőfarmert. Utáltam azt a cuccot, szóval fogtam magam, előbányásztam apám szekrényéből egy inget, varrattam hozzá színben illő gatyát, fölvettem alá ezt a pólót, levágattam és bezseléztem a hajam. A fülbevaló már akkor is megvolt, a piercing csak azután jött. Az muki aki fülemet átszúrta, eléggé furán nézett, mikor mondtam neki, hogy nem nőtt harmadik fülem, hanem az alsó ajkamat kéne böketni. Ő küldött  el egy tetoválóhoz, aki aztán meg is csinálta a dolgot. És bónuszba csináltattam egy sárkányt a jobb vállamra.

-Tényleg? Nálunk tetkót senki nem mer csináltatni, mert félnek, hogy megunják.

-Én nem tudom megunni. Nagyon szeretem.

Ebben a pillanatban megcsörrent Morgana mobiltelefonja. Diana volt az.

-Készen vagy? Olyan izgatott voltam, hogy nem bírtam ki anélkül, hogy fel ne hívtalak volna!

-Még nem, de már majdnem! Most mennem kell, sietek!

-Oké szia!

Amint a lány letette a telefont, lerogyott az ágyra, és zokogni kezdett.

-Te jó ég, mi a baj Morgana?-kérdezte aggódva Chester

-Ennyi… eny-nyi id-ő alatt n-hem… nem tu-udok összekészü-szülődni…

-Jajj, dehogy nem! Csak légy önmagad!

-Talán igazad van.-törölte le a könnyeit Morgana, és kinyitotta az éjjeliszekrény fiókját. Abban egy kisebb drogéria rejtőzködött. A lány kikapkodott belőle némi alapozót, szemceruzát, szemfestéket és rúzst, majd nekiállt a készülődésnek…

Pár perc múlva kézen állt Chester elé.

-Na milyen?-kérdezte félénken.

A  fiú feláll. Így egy fejjel magasabb volt Morgananál. Két tenyerét az üveglapra helyezte, és elmosolyodott.

-Ha most nem lennék idebent, tutidugó elkezdenék udvarolni!

-Édes vagy. Most mennem kell, szia!-és egy puszit nyomott az üveglapra, ahol Chester bal tenyere volt.

A fiú, bár nem érezte, elpirult a gesztusra, és egy csókot küldött a bezáródó ajtónak…

Morgana mobiltelefonja megint megcsörrent. Az idegesen felvette.

-Tessék öcsi, mit akarsz?

-Jójó le ne harapd a fejem! Csak azt akartam kérdezni, hogy aludhatok-e Joeéknál?

-Miattam… Anyát kérdezd.

-Őt már megkérdeztem, ő mondta, hogy hívjalak téged is.

-Jó ott alszol, mi közöm nekem ehhez?

-Talán az, hogy az öcséd vagyok! De látom nem érdekel, nem is zavarlak tovább!

-Ne is zavarj sietek!

-Pá nővérkém!

-Pá öcsikém!

Morgan rohanni kezdett a megbeszélt helyszín felé, ahol már várt rá Diana.

-Hol voltál?!-pirított rá a lány-Öt percet késtél!

-Bocsi, öcsi feltartott.-lihegett Morgana-Miről maradtam le?

-Semmiről. Na gyere!

A két lány bevonult a discoba. Ott egy magas fekete hajú, kék szemű srác várt rájuk. Jeffry Hillton.

-Sziasztok csajok! Szia édesem!

Ahogy ezeket a szavakat kimodta, Morgana szíve nagyot dobbant. Hát szereti?

De Jeff nem lépett oda hozzá. Hanem Diana elé vonult, átkarolta a lányt és megcsókolta.

-Ti… Jártok?-hebegte döbbenten Morgana

-Igen-mosolygott Diana-Hát nem fantasztikus? Délután felhívott, és megkérdezte. Annyira boldog voltam!

De a utolsó mondtaot Morgana már nem hallhatta. Az első szó után ugyanis könnybe lábadt a szeme, és kirohant a szórakozóhelyről. Szerencséje volt, nem lakott messze. Felszaladt a lépcsőn, kinyitotta az ajtót, berohant a szobájába és lerogyott az ágyra, Chester nem kisebb meghökkenésére.

-Morgana? Mi a baj?

-Di-diana! Az a ba-anya el-elcsórta Je-jeffet!

-Óóóó… Gyere ide.

A lány felállt, a tükörhöz futott, és egész testével rátámaszkodott arra.

-Semmi baj… Az a marha meg sem érdemel ha nem vett észre.-vígasztalta a fiú, és megsimította a tükörnek azt a részét, ahol Morgana arca volt.

-Jajj Chez… Alig egy napja ismerlek, de nem akarlak eleresztenei többé!-zokogta a lány.

Ekkor valami melegséget érzett ott, ahol a jobb keze a tükrön keresztül Chesteréhez ért. Odapillantott, és elállt a lélegzete. Az üveg, mintha megolvadt voltna, lassan egyre bejjebb eresztette a lány ujjait.

-Chester nézd!-kiáltott fel

Az üveg végre megadta magát, és Morgan keze tényleg hozzáért a fiú tenyeréhez. A lány nem is habozott, megragadta Chester karját, és rántott rajta egyet. Félig kihúzta a karját. Lassan hátrálva húzta egyre kijjebb és kijjebb a fiút, amíg az térddel a padlóra nem esett.

-Chez jól vagy?-kérdezte aggódva, és felsegítette a fiút.

 -Sosem voltam jobban-mosolygott az, és megölelte Morganat-Köszönöm…

-Nincs mit… De hogy csináltam?

-Szerintem úgy, hogy valóban ki akartál hozni onnan. Hogy hálálhatom én ezt meg neked?

-Gyere el velem a discoba!

-Ennyit igazán megtehetek érted-mosolygott Chester, és a kezét nyújtotta a lánynak.

Az szintén mosolygva elfogadta, és így kézenfogva mentek vissza a szórakozóhelyre. Ott Diana fogadta őket.

-Morgan! Merre voltál? Téged kerestelek!

-Áááá sehol… Csak otthon felejtettem a haveromat!-itt játékosan oldalba bökte Chestert, aki ugyanígy, csak kicsit talán erősebben visszabökött.

-Hi!-köszön jókedvűen a fiú- Chester Martin vagyok!

-Húúú…-Diana csábos csípőmozgással körbejárta Chezt. Morgana döhösen forgatta a szemét- És van barátnőd szépfiú?

-Hééé! Te velem jársz!-kiáltott fel Jeff

-Kuss öcsi, találtam jobbat!-mordult rá Diana- Jössz táncolni?

-Bocs, de az éjszakát a barátnőmmel szeretném tölteni-mosolygott gúnyosan Chester, és átölelte Morganat, aki erre vörös lett, mit egy paradicsom.

-Ezzel a békával jársz?!-hördült fel Diana- Sokkal szebb csajjal kéne járnod, mint például…

-Mint például?-kérdezett vissza élesen Chez

-Mint például én!-húzta ki magát Dia

-Hah! Lehetséges, hogy szép vagy, de amit találsz jobbat, otthagysz! És milyen ember az, aki ellopja a barátnője álmát? Egy féreg, ha engem kérdezel! Te pedig-bökte mellkasba Jeffet-egy nagy marha vagy, hogy ilyen ócska trükköknek is bedőlsz, mint egy szerelmi varázslat!

-Szerelmi varázslat?-hökkent meg a fiú-Miről beszélsz öreg?

-Erről a boszorkányról! Velem már kicseszett, kemény harminc éve! Igaz Mortícia?-nézett Dianara- Hiába álcázod magad, a szemed semmit sem változott!

-Ügyes következtetés Chester-mososlygott Diana- És mivel rájöttél, jutalmad további pár évtized a kristálytükörben!

És a fiúra mutatott. Az ijedten hártálni kezdett, egészen a falig.

-Immiroris!-kiáltotta Diana. Mutatóujjából egy fénycsík tört elő,ami egyenesen Chez szíve felé tartott.

De Morgana is gyorsan reagált. A kabátja zsebéből előrántott egy kis tükröcskét, és az átok elé tartotta. Az lepattant az üvegfelületről, és telibetalálta a boszorkányt. Az egy utolsó sikollyal eltűnt egy fényrobbanásban, ami egy pillanatra mindent elborított. Morgana az arca elé emelte a kezét.

Mikor a fény elült, Chester remegve felállt, és felsegítette Morganat is.

-Jéézusom…-hebegte a lány-Ugye nem fogom viszontlátni a tükörben?

Chester felnevetett:

-Neem… A tulajdon varázslata végzett vele. De te már megint megmentettél! És én már megint nem tudom, hogy háláljam meg!

-Sehogy!-nevetett Morgana-Maradj velem mindörökre, és el van intézve!

-Rendben!-mosolyodott el Chez, és megcsókolta Morganat.

Epilógus

Két ötévkörüli szőke kislány szaladt egy nagy, pillangós, ébenfakeretes tükör elé. Mindketten hosszú hálóinget viseltek és egy-egy faágacska volt a kezükben.

-Hűűű… Igazi boszik vagyunk!-sikongatott az egyik

-De még mennyire! Kit varázsolunk bele a tükörbe?-ugrándozott a másik

-Senkit ne varázsoljatok bele!-nevetett egy harminc év körüli, ugyancsak szőke férfi- Kutya hideg van odabent, ráadásul egyedül lenni egy nagy kristályteremben nem valami kellemes.

A kicsik elámultak.

-Te már voltál odabent?-kérdezte az egyikőjük

-Nem meséltük még, hogy hogy ismerkedtünk meg apátokkal?-kérdezte szelíden egy barna hajú hölgy, aki éppen most lépett be egy tál süteménnyel a kezében.

-Még neeem!-búgtág egyszerre a kislányok

-Na akkor ideje megosztani velük nemigaz Morgana édesem?

-Dehogynem Chester-mosolygott, és leült az egyik karosszékbe. Az egyik iker kislány rögtön az ölébe ugrott, míg a másik apja ölében foglalt helyet.-Kezd te, te jobban tudod az elejét.

A férfi felsóhajtott, és belefogott a mesélésbe:

-Ez az egész egy boszorkánnyal kezdődött réges régen….

The End!