Gyorsan telt az idő. Jeniferék észre sem vették, és már a nyár utolsó hónapjában jártak. Jen megfogadta Jack tanácsát, és nem emésztette tovább magát. Legalábbis nem olyan látványosan… Ha egyedül maradt gondolataival, mindig elöntötte a melankólia. A Gabriell által okozott, mostanra már kissé elfertőződött vagy begyulladt sebeit orvoshoz vitte, így már gyógyulásnak indultak, viszont a testét emiatt több helyen kötés fedte.

  De azon kívül nagyon jól megvolt. Rengeteget nevetgélt a kis baráti csapattal, nevezetesen Jessicával, Danniivel, Vicktoriával, Tonyval, Pete-tel, Rogerrel és Viktorral.

  Különben folytak az események a Farkasvölgy nyaralóban. Gabriellnek elege lett, és hazament, Jess összejött Viktorral (ennek Vick nagyon örült, mondván, hogy bátyja végre megtalálta a társát) és Vicktoriánál és Rogernél is alakulgatott valami. Dannii és Pete töretlenül szerették egymást, az önfeláldozó fiú pedig akármit megtett imádott barátnője kedvéért.

  De ők is elunták magukat. Ezért kitalálták, hogy menjenek el valamelyik nap kirándulni az erdőbe. Mindenki lelkesen fogadta a hírt, de Jessék kikötötték, hogy Jen hívja el Jacket is.

  Ígyhát a lány vonakodva bár, de Jack keresésére indult.

Alkonyat felé meg is találta a fiút egy magas sziklán ücsörögve.

-Jack?

A fiú hátrafordult, és egy erőltetett mosolyt villantott Jeniferre.

-Jen? Minek köszönhetem a látogatásodat?

-Danniiék kitalálták, hogy menjünk el az erdőbe kirándulni, és én vagyok a küldöttség-mosolygott Jen, és felkapaszkodott Jack mellé a sziklára-Mit csinálsz itt?

-Nézem a naplementét…-motyogta Jack elmélázva-Gyönyörű…

Jenny arrafelé fordította a fejét, amerre a fiú is réved, és rögtön megértette, miről beszél…

  A hegyek alatt alábukó nap vörösre, aranyra és narancsszínre festette az ezerszínű égen fodrozódó felhőket. Mintha az örökzöld fenyőfák csúcsa fölött lángba borult volna a világ, és a nap lett volna a leghatalmasabb, narancssárgán lobogó lángnyelv, amely lassan alábukott az alkony tüzében égő hegységek mögé.

Majd Jackre emelte a fejét, és hasonlóképp elcsodákozott a látványon. A narancsos fény minden vonást élesen kirajzol a fiú sápadt, szomorú arcán. A piercingek ezüstből aranyfénybe váltottak, és Jack kékesfekete szeme sötét gyémántként fénylett a halálán lévő nap utolsó forró sugaraiban. Fekete ruhái is bordósnak tűntek a meleg színű fényáradatban.

-Akkor eljössz?

-Persze-a fiú arcán egy kesernyés mosoly tűnt fel-Utójára találkozom a társasággal… Remélem jó lesz… Maradsz naplementét nézni? Utána meg nézni a csillagképeket…

-Ha nem zavarok, örömmel-Jen lehuppant Jack mellé egészen közel, és a fejét annak vállára hajtotta. Jack ösztönösen átkarolta a derekát, amitől a lány felszisszent.

-Oh, bocsáss meg…-a fiú egy picit elvörösödött

-Á, semmi baj…-legyintett Jenny-Csak tudod a sebek…

-Aha, értem-Jack mostmár sokkal óvatosabban ölelte a lányt, ott, ahol emlékezete szerint nem voltak sebei.

Így nézték végig, ahogy a nap saját vérében fürödve végül eltűnik a hegyek mögött. Majd mikor feltűntek az első csillagok, Jack hátradőlt, és finoman magával húzta Jenifert is, így a lány gyakorlatilag a mellkasára került.

Egy ideig némán bámulták a csillagokat, majd a csendet Jack törte meg.

-Van egy legenda a Farkasvölgyi erdőről…

-És mi az?

-Hogy a nyár utolsó teliholdjánál előjön a legendás holdfarkas, és az erdőben portyázik…

-És?

-Holnap lesz a nyár utolsó teliholdja… Nem félsz?

-Nem… Ha ez a legenda igaz is lenne, megvédenél. Tudom. Érzem.

Jack elmosolyogott, és még szorosabban magához húzta a lányt.

-Jen?

-Hm?

-Neked van csillagod?

-Öhm… Asszem nincs.. Miért kérdezed?

-Csak mert az enyém pont itt van fölöttünk… Polaris-nak hívják. Te is válassz egyet magadnak, hogy legyen valami, ami mindig elkísér az utadon…

-Rendben…-Jen elgondolkozva bámulta-Akkor legyen az, amelyik a Polaris-sal majdnem egy vonalban van, jobbra, csak egy kicsit lejjebb…

-Oh… Az a Mira. Akkor a te csillag-angyalod neve Mira…

-Nem… Az én csillag-angyalom neve Jackson Morgan Rose…-gondolta magában Jen, és becsukva a szemét hallgatta, ahogy Jack halkan dúdol valami szép, lassú dallamot, és lassan álomba is merült.

Mikor Jack ezt észrevette, elmosolyodott, kisimított a lány arcából egy kósza, hollófekete tincset, felnyalábolta a lányt, és visszavitte a nyaralókhoz.