A tó partján ültem, és a tükörsima, fekete víztükröt bámultam, amelynek felszínét most vörösre színeze az arcomból folyó vér.

-„Ó igen, a Malfoy-vér… Pfúúúj…Átkozott istencsapása…”-gondoltam magamban, és ujjam hegyével a jéghideg vízbe nyúlva elkevertem a vércseppeket.

     De azokat újabbak és újabbak váltották fel. A talárom ujját a jobb szemem alatt tátongó sebhez érintettem, és felszisszentem a fájdalomtól. Ez a bátyám műve.

-„Vadállat”

      Azért vágott pofon, mert az képébe vágtam, hogy egy undok, szadista alak, aki csak mások eltiprásával foglalkozik, és nincsnek érzései. Balszerencsémre a gyűrűje befelé volt fordítva, így annak gyémántos köve felsértette amúgy is érzékeny arcbőrömet. A pofon lendületétől elestem, és beverhettem a fejem, mert egyrészt elájultam, másrész pokolian sajgott a koponyám.

      Ránéztem a tükörképemre. Le sem tagadhattam volna a rokonságot Lucius-szal. Ugyan azok a Malfoyos vonások, fehér bőr, világos haj.

      Csak néhány dolog különböztetett meg bátyámtól. Ezek közűl a legszembetűnőbb a szemem volt. Míg neki üres, ezüstszürke szemei vannak, az enyémek hatalmasak, tükörszerűen fényesek és indigókékek. Üresnek sem voltak mondhatók, hiszen érzelmektől, most éppen szomorúságtól és könnyektől csillogtak.

       A másik két tulajdonságom ennyire nem volt szembeszökő, de ez is sokaknak feltűnt. A bőröm és a hajam is elefántcsontfehér, Lucius haja pedig inkább tejfölszőkének mondható.

-Mit csinálsz itt?-kérdezte egy rideg hang a hátam mögött. Nem kellett ránéznem, hogy felismerjem.

-Gondolkozom-feleltem neki szűkszavúan

-És mégis min?

-Azon, hogy hogy lehet az, hogy testvérek vagyunk, mégis ennyire gyűlöljük egymást.

Leült mellém a fűre. Ekkor már hajlandó voltam ránézni.

       A hold tejfehér fénye szinte lefolyt hosszú haján, sápadt arca pedig szokásához híven komolyságot tükrözött. Megborzongtam. A megjelenése egyszerre volt szilárd és tekintélyt parancsoló, valamint kísérteties és túlvilági. Néha büszkeséggel töltött el, hogy ez a méltóságteljes, szellemhez hasonlító, félelmet keltő fiú a bátyám. Két évvel volt csupán idősebb nálam, de sokkal komolyabbnak tűnt. Mellette, 15 éves tinédzserlányként is egy taknyos kiskölyöknek éreztem magam.

        A modora sem fért a fejembe, hogy van valaki, aki ennyire rideg és gúnyos minden helyzetben, mégis rengeteg híve van. Viszont amikor dühös, olyan, mint egy hatalmas hófehér tigris, aki tíz körömmel esik neki az áldozatának, és egy pillanat alatt szétmarcangolja. Olyankor olyan, mint egy kitörni készülő vulkán, mint egy megszállott elmebeteg. Ördög láng lobog a szemében, amitől még a legbátrabbak is halálra rémülnek.

        Felém fordította a fejét, és belenézett a szemembe. Olyan volt, mintha két, látni képes jégdarabba néztem volna. Hátborzongató volt…

-Nem tudom-szólalt meg végül, és lehajtotta a fejét. Tejfölszöke haja az arcába hullott. Szokatlan volt a hangjában megbúvó őszinteség. Ahogy az is, hogy nem kertelt sokat, kerek-perec megmondta mit gondol. Ez nem volt szokása.

-Furcsa vagy.-mondtam neki, mire ő felkapta a fejét, és olyat tett, amit hosszú-hosszú ideje nem…

Elmosolyodott. Nem gúnyosan, nem lenézően, kedvesen.

-Ugyan mi bennem a furcsa?

-Az őszinteség, tömörség, most meg ez a mosoly…

-És miért baj az, ha ilyen vagyok?

-Nem baj, dehogyis baj, csak fura. Nem szoktál ilyen lenni. Mi lelte ma téged? 

-Ismered Bellatrix Blacket?

-Ki ne ismertné a Mardekár őrült terelőjét… De hogy jön ez most ide?

-Tudod, van egy huga, Narcissa. Délután sír valamiért, Bella pedig csak odalépett hozzá, és szó nélkül megölelte, pedig tudod milyen rideg szokott lenni. Akkor szöget ütött a fejemben az, amit te is kérdeztél. Szóval eldöntöttem, hogy ha nem is mindig, de legalább ma délután kedves leszek veled, hisz ma van a szülinapod.

-Tényleg? Áh, már én is elfelejtettem, úgysem emlékszik rá senki Jimen kívül…

-Meg rajtam kívül. Boldog szülinapot Laura!-mosolygott, előhúzott egy kis ajándékot a köpenye alól, és a kezembe nyomta-Remélem tetszeni fog.

      Letéptem a sötétkék papírt a csomagról. Az egy könyvecskét tartalmazott, ami ugyan olyan színű volt, mint a szemem. A sarkain míves ezüst sakokdíszek voltak, az oldalán egy szintén ezüst lakat. Maga a könyvecske bársonyborítású volt, és vastag, az elejére pedig cikornyás ezüst betűkkel ez volt írva: Laura Arwens Moon. A felirat alatt egy nagy, simára csiszolt zafírkő ékeskedett. Belelapoztam. Minden oldalra ugyan olyan cikornyás betűkkel volt írva a dátumozás és a vonalazás, mint a nevem, a pergamenlapokon pedig halványan egy holdon ülő angyalt lehettt felfedezni.

-Lucius ez gyönyörű!-kiáltottam fel, és átöleltem bátyámat-Ráadásul a felvett nevemet írattad az elejére! Köszönöm!

-Szívesen!-mosolyodott el-Tudtam, hogy nyáron betelt a naplód, és még nem vettél újat, gondoltam, veszek én. Ez olyan, hogy nem telik be, mindig lesz egy új lap, ha már a vége felé vagy. Nézd meg, mit írtam az elejébe!

       Kinyitottam az első oldalon. Oda testvérem jellegzetes betűivel ezt írta: Egy angyalnak születésnapjára, hogy legyen kivel megosztani a gondolataidat! Ölel bátyád:Lucius Malfoy

-Köszönöm Lucius!

-Szívesen! Remélem, tényleg örülsz neki!

-Tényleg örülök neki! Már terveztem, hogy lemegyek Roxmortsba, és veszek egy új naplót, mert már hiányzott a jól megszokott mozdulat, hogy előkapom, kilakatolom, kinyitom, és elkezdek írni.

-Apropó lakatolás! Itt a kulcsa!

Egy vékony ezüstláncot nyújtott felém, amin ott függött pici kulcs. Felcsatolta a nyakamba.

-Vigyázz ám rá! És hogy írószerben se legyen hiányod, nézd meg ezt!

Megsimította a zafírkövet a napló elején, mire egy üveg kék tinta és egy gyönyörű, ezüstös penna jelent meg.

-Jaajj, bátyus, minek költesz te ennyit rám? Ez tuti, hogy egy vagyonba került!

-Elvégre, a névváltoztatásod ellenére is egy Malfoy lány vagy, a hugom, ha rád költök, semmi se drága!-nevetett

De ekkor egy harmadik hang szakította meg a beszélgetést.

-Hé Lucius! Gyere, buli van a klubbhelyiségben, ezt nem hagyhatod ki!

A hang Rodolphus Lestrangehoz tarozott. A fiú odabaktatott hozzánk.

-Szevasz!-köszönt rám, és félreterelt az arcából egy kósza barna tincset-Te Lucius huga vagy igaz? Rodolphus vagyok!

Kezet nyújtott. Vonakodva megráztam:

-Laura-mondtam szűkszavúan

-Akkor mennem kell!-bátyám fölállt, és egy-két laza mozdulattal lesöpörte ruhájáról a port.Majd némi tétovázás után homlokon csókolt-Viszlát hugi!

És Roddal az oldalán elment. Még hallottam, ahogy a barna hajú fiú megszólal:

-Tudsz róla, hogy a hugod angyalian szép?

-Naná! Mindig is az volt!-felelte kajánul Lucius-Lehet egy Malfoy ronda?

Mosolyogva néztem utána. Utójára láttam az emberi arcát, és utójára néztem úgy rá, hogy elfogadtam: Igen, Lucius Malfoy a bátyám! Az én bátyám, Laura Arwens Malfoyé!